nu

Úgy látom, beállok a havi egyszeri posztolásra, ennél több nem nagyon telik tőlem. Tehát januári összefoglaló következik.
Dezső határidőre (!) végzett a leltárral, azóta viszont nem tud mit csinálni gyakorlatilag, mert az új rendszer használatához még nem kapott jogosultságot, emiatt nem tud könyvelni, szóval továbbra sem tudja utolérni saját magát. Viszont már két teljes hétvégét itthon töltött! Ez, úgy néz ki, a jövőben is így lesz. Jippí!
Én voltam otthon három napot, könyvtáraztam a szakdogához, meg elintéztem néhány fontos dolgot, többek között találkoztam néhány, számomra fontos emberrel, ami nagyon jó volt. Viszont egy megfázást összeszedtem vagy otthon, vagy útközben, mert a múlt hétvége óta egyfolytában kehes vagyok, és már Dezsőre is átragasztottam. Bár nekem úgy tűnik, az egész város köhög, az orrát fújja vagy a torkát fájlalja. A múlt héten hétfőn nem mentem suliba, mert még nem voltam jól, másnap bementem, de aznap meg a tanár nem jött, mert megbetegedett. Szerdán aztán volt óra, de csütörtök-pénteken megint nem, mert a tanerő kúrálta magát. Na nem sírtam mondjuk, hogy nem kellett suliba menni, de így az elmúlt két hétben összesen három franciaórán vettem részt, lassan elfelejtek mindent.
A múlt héten csütörtökön (kivételesen mindketten itthon voltunk, Dezső is hazajött a munkából még délelőtt, mert dolgozni se tudott meg beteg is volt) váratlanul beállítottak az ablakosok, meghozták a tetőablakot, aminek a cseréjét már októberben kértük, és már nem is reméltük, hogy meglesz még valaha. Egyébként nem tudom, miért nem szóltak, hogy jönnek, mázlijuk, hogy itthon voltunk, mert nem szoktunk amúgy délelőtt. Állítólag meg tudták volna csinálni kívülről is, de hogy a bazi nehéz gázpalackot (nem tudom, mit csináltak vele, de felhozták belül a másodikra) hogy vitték volna fel azon a semmi kis létrán, amin kívül felmásztak a tetőre három szint magasságba, azt nem tudom. Na mindegy, nagyon örültünk, hogy végre ez is meglett, és nem fogunk többé beázni. (Különben egy tök borús napon jöttek, és egy-két óráig itt álltunk tetőablak nélkül, néztük az eget, még jó, hogy akkor nem esett.)
A hétvégénk meg nagyon jól és hasznosan telt. Szombaton itthon pihengettünk, én olvastam a szakdogához. Délután kisütött a nap, és azonnal megragadtuk az alkalmat egy kis egészségügyi sétára, mert itt nem tart sokáig a verőfényes idő. Sterrebeekben sétáltunk, csorgattuk a nyálunkat a szebbnél szebb házak láttán. Vasárnap délelőtt elmentünk egy bolhapiacra, nagyon muris dolgokat láttunk. Délután meg a hazaérkezés lendületével felraktunk két polcot a takarítószekrénybe (nagyon tüchtig lett az eddig kaotikus tároló), lenyírtuk a bambuszt, ami átlógott a szomszédtól (szomszédasszonyunk finom célzását elértve, aki a múlt héten megemlítette, hogy "lenyírhatjuk a bambuszt, ha zavar, hogy átlóg" - az öregúr, akinek a nagy kertje van, már nemigen tudja megcsinálni), én meg ráadásul ki is takarítottam, ami nem éppen rám jellemző viselkedés vasárnap. Nagyon elégedett is voltam magammal/magunkkal estére.
Még azt elmesélem, hogy három hete bementem egy könyvesboltba, mert kerestem egy könyvet, amiből vizsgázni fogunk, és annyira megtetszett a hely, hogy megkérdeztem az egyik eladót, nem keresnek-e még alkalmazottat. Mint kiderült, az angol részlegbe keresnek. Még aznap elküldtem a nőnek az önéletrajzomat (a motivációt megfogalmazni a szokásos farce: "legjobban emberekkel és könyvekkel szeretem körülvenni magam" - annál röhejesebb, hogy igaz is), aki állítólag továbbküldte a HR-esnek, viszont mivel három hétig nem jelentkezett senki, úgy éreztem, ez nem biztos, hogy megtörtént. Mindenesetre felhívtam a nőt még egyszer, elkértem tőle a HR-es számát, aki azt mondta, nem kapta meg a CV-met, de ne is küldjem el, úgyis annyi jön, hogy nem győzik elolvasni, inkább jöjjek be beszélgetni szerdán. Szóval életem első állásinterjújára megyek holnapután (elég szomorú majdnem 28 évesen), ráadásul amilyen pancser vagyok, azt mondtam, minden délután ráérek, ő meg pont kifogta azt a délutánt, amikor hollandórám van - erről mindig megfeledkezem. Na mindegy. Nem dolgoztam könyvesboltban (csak ezt kérdezte, azt nem, hogy tudok-e angolul), de nem hiszem, hogy ez meghaladná a képességeimet. Mielőtt lelki szemeitek előtt felderengenék az Alexandra könyváruház sárga egyenpólójában, vevőktől szétcincált idegekkel, elárulom, hogy ez a könyvesbolt (neve Cook&Book) tényleg baromi jó, például az angol szekcióban szinte soha nincs senki, és szerintem még egyetlen könyvet se adtak el, amin mondjuk egy jelen levő alkalmazott sokat segíthet. A könyvesbolt új és bazi nagy, a koncepció az, hogy olvasunk és eszünk, szóval az egyes részlegekhez különféle vendéglátóipari egységeket csatoltak. Az útikönyveknél és a képregényeknél kávézó van, a művészeti könyveknél úgy konkrétan semmi, a zenei részlegnél borbár-jazzklub lesz, a gyerekrészleg még nem nyitott meg, a szépirodalomnál étterem van, a szakácskönyveknél is van valami etetőhely, és leghátul van az angol szekció, ahol én dolgozni szeretnék, és ahol legfeljebb butter cookiest lehet kapni. Vannak fotelok, lehet olvasgatni, nagyon meghitt kis sarok. Nekem pont jó lenne, na. Szerda után mondok többet is, meg majd rakok föl képeket egy múltkori hétvégi kiruccanásunkról.